+ az olvasod, hogy...

könyvtár

Fujj Linuksz

Szerdán beszélgettem az egyik szemináriumom előtt az egyetlen csajjal, aki rajtam kívül hajlandó szerdán fél 10re bejárni órára. Előtte este küldte át a tanárunk, hogy mit kéne elolvasni vizsgára, ha mi nem kapnánk csak azért meg a jegyet, hogy bejártunk (az ország első számú bölcsészkara, csak tessék, csak tessék, világszenzációóóóóó!), és ezzel kapcsolatban valamit meg akartunk nézni, de azt csak gépen lehetett, úgyhogy előkaptam, és kerestünk wifit (természetesen nem találtunk, oda pont nem ér át sem a Könyvtár Klubé, sem a Gólyaváré). Aztán a lány megkérdezte, hogy ez mi, ami megy a gépemen (Ubuntu, ugyebár), aztán mondta, hogy neki a Vistával már ott elkezdődtek a gondok, hogy homokóra helyett kis kerek basz jelent meg, ami forog körbe. Huszonegy-két éves, és kb. azzal a szöveggel jött, mint egy 70 éves néni, hogy nem akarja, nem hajlandó stb. Csak néztem ki a fejemből, erre nem volt válaszom (nesze neked, Google-generáció, mi?). Egyébként meg teljesen rendben van, nagyon rendes, de ez…

Az ilyen és hasnoló esetek elkerülésére nagyon jó az XPGnome nevű csomag, ami Ubuntuból varázsol nekünk Windows XP felületet, így a nagyi és az unokája észre sem fogja venni azt, hogy rajta bizony spóroltak, nem is keveset (nem tudom, mennyiért vesztegetnek mostanában egy XP-licenszet egy átlag könyvtárnak, de biztos többért, mint a download gomb megnyomása). Kíváncsian várom az első kommentelőt, aki kipróbálta, és működik náluk!

Update: azt kifelejtettem, hogy természetesen elsősorban könyvtári gépekre gondolok (munkaállomások, katalógusgépek), így az nem ér, hogy nincs wifi meg szoftver. Kábel van meg wine, ha nem elég az Ubuntu által kínált paletta :) (A figyelemfelhívás Kelt érdeme volt.)

Update2: Vass Károly elkészítette a magyar leírást hozzá, így én ezt megúsztam. Elég a link. Kicsit azért linukszos, de hát nem azért vagyunk információs szakemberek, hogy némi gépelés kifogjon rajtunk, ugye? :)

via Lifehacker

Párbeszéd

Nincs visszajelzés ehhez: “Fujj Linuksz”

  1. nagyon állat. viszont a könyvtárban rögtön lebuknék vele, mivel nincs se explorer, se msn. :) otthon meg véletlen se, igen megszerettem az ubi felépítését.

    Írta bcs | 2008. november 22. szombat, 15:53
  2. Nem szeretném szegény Ubimat ilyennel elrondítani. :P A másik gépemen meg úgyis xp van, bőven elég (sok(k) is). ;)

    Írta wildgica | 2008. november 22. szombat, 16:08
  3. Nincs Nem volt wifi… :)

    Írta Paszternak | 2008. november 22. szombat, 18:53
  4. én is sokáig használtam xp kinézettel a gnome-omat, sokan kérdezték hogy hogy s mint van ez, ezért a végén csináltam leírást is hozzá:
    http://cvk.hu/blog/bejegyzes/20080901/xp_kinezet_gnome_feluletre

    Írta cvk | 2008. november 22. szombat, 22:30
  5. @Paszternák: morcosan néz, megmondtahogynemér :)

    @Gica: nem is neked, a könyvtári munkagépekre, tantermekbe sötöbö.

    @bcs: gúgli a barátod :)
    ie4linux: http://www.tatanka.com.br/ies4linux/
    aMSN: http://www.amsn-project.net/

    @cvk: nagyon köszönöm, ma reggel jutott az eszembe, hogy magát a folyamatot lefelejtettem. De akkor száll a link! :)

    Írta Takács Dániel | 2008. november 23. vasárnap, 11:40

Post a comment

Új bejegyzések

(Virtuális) könyvtártudományi tudásbázis
április 18, 2012
By danieltakacs
Kell-e a könyvtárosnak könyvtár?
április 17, 2012
By danieltakacs
Hazudj!
április 16, 2012
By danieltakacs
Arról, hogy hol is lett elrontva
március 21, 2012
By danieltakacs
PhD
január 20, 2012
By danieltakacs

Kategóriák