Ádám bejegyzését olvastam újra az előző írás kapcsán, és azóta csak egy dolog forog a fejemben: tényleg, mi lehet az az üzenet, amit a könyvtáros szakma ma a magyar nép felé kommunikálni tud?
Nem arra gondolok, hogy Ildikó, 53 éves könyvtáros, vagy Dániel, 24 éves könyvtáros mit tud kommunikálni, mert ezen a szinten szerintem nagyszerűen működnek a dolgok, legalábbis nekem az a benyomásom, hogy 10-ből 8 felhasználó biztos nem távozik csalódottan a könyvtárból, a telefontól vagy a számítógépétől.
Inkább a társadalmi szintű párbeszédre gondolok. Olyan típusú üzenetre, ami jelenleg a politikai pártokon kívül elég kevés szervezetnek van. Talán egy-két nagyobb vállalatnak (vagy ha a reklámot, mint médiát ide értem, akkor gyakorlatilag az egész üzleti szférának), de a civil szervezeteket lámpással kell keresni (kivéve az adó 1%-ának begyűjtése kapcsán, mert ott aztán mindenki tud nyomulni). Nem csak az explicit reklámokat értem, hanem a brandet, a küldetést, a lehetőséget. Mint mondjuk a Magyar Rádió utóbbi pár évben folytatott kommunikációja.
És ha megvan, hogy miről beszélek, akkor rátérhetünk arra, hogy mit is keresek, ez pedig az üzenet. A küldetés, a hivatás, a szolgáltatás, ami egyet jelent a könyvtárral, mint intézménnyel. Ehhez pedig két dolgot tudok példaképpen elővenni: a múltat és a jelent (a jövőt meg keressük ugye). Az elég világosan látszik, hogy a múltból, a hagyományokból megélni nem nagyon lehet (figyelem, még mindig össz-könyvtári szintről beszélek, nem pedig az egyes intézményekről). Ott, ahol ez sikeres, mindig valami korszerű szolgáltatással egészül ki, amely fent tudja tartani a presztízs-funkciókat, mint kiállítások, különleges online és fizikai gyűjtemények stb., lásd Library of Congress, British Library, New York Public Library. Mit mondanak helyette az amerikai könyvtárak? Azt, hogy segítünk az üzletedben, a tanulásodban, bárhol, bármikor megkapod azt az információt, amire szükséged van @ your library. Ja, és van mellé még mindenhol kultúrprogram, fanklub, író-olvasó találkozó, helytörténet és a többi.
A jelen meg… Nem jön a Katalist a postaládámba, csak feedből olvasom. Természetesen nem lenne helyes egyetlen levelezőlistából messze menő következtetéseket levonni, de mivel állítólag ez a lista éri el a legtöbb szakembert az országban, mégiscsak számíthat valamennyire az egész szakma manifesztálódásának. És ha ennek alapján próbálnám megfogalmazni azt, hogy mit közöl a mi hivatásunk a társadalommal, akkor nem igazán jutnék semmire. Sőt, ha azt próbálnám megmondani, hogy mi az ott zajló kommunikáció tartalma, akkor is gondban lennék. Villámgyors témaváltások, nagyrészt támadásokkal, védekezésekkel fűszerezve, mindezt pedig a szakma elenyésző töredéke által. De annál vaskosabban. Egy szóval, a jelenlegi üzenet gyakorlatilag nulla értékű.
Tehát tegyük fel, hogy üres a papírlap, lehet rá bármit írni. Kérdezem az olvasóközönséget (nem muszáj névvel vállalni, lehet kamuemail, kamunickkel), hogy ti mit írnátok Ádám pontjaira: “ha ……….., akkor könyvtár”?
Az én tippeim:
- tanulás
- vállalkozás
- szórakozás
- kutatás
A hogyanról meg már született nem egy ötlet, lásd Ádám fentebb linkelt bejegyzése, vagy az én 3+ éves írásom.
Arról, meg hogy mi a probléma azzal, hogyha nincsen az üzenet mögött valós szolgáltatás, majd máskor fogok foglalkozni.
Nem önigazolásképpen, de bejegyzés megírása után találtam ezt a blogot, abban is ezt a szöveget:
“Miről szól a határtologatás? Arról, hogy kitűzöl egy hihető célt, a lehető legnagyobb önbizalommal nekiugrasz – és nem félsz pofára esni.”
Ami a lényeg: nem halálugrásokat kell motorral csinálni, csak vállalni a hibákat, és tanulni. Menni fog. Olvassátok hozzá az Elmeeke-t.
Szia,
jó felvetés. Sajnos rövid üzenetet nem tudok megfogalmazni. Kb. 10 éve a levéltárak szerepét próbáltam 3 oldalban megfogalmazni egy levéltáros konferencia kapcsán, az alapfelvetésem nagyjából hasonló volt a tiedhez: vagyis azt kell megfogalmaznia a levéltáraknak a közösség felé, hogy pontosan mit is szolgáltat, miért jött létre, miért van rá szükség. Ha meg tudják fogalmazni, és ezek valós célok, akkor azzal legitimálják magukat a közösség felé, és kevésbé lesznek kitéve a politika változásainak. A levéltárak számra ezeket a pontoak találtam: a közösség és a család történetének őre/forrása. Ha meg akarod ismerni a családod, házad, az általad használt közösségi intézmények, utcád stb. múltját, fordulhatsz a levéltárhoz, és a levéltárasokhoz.
Intézménytípustól függően lehet bővíteni az érvelést. Amikor amerikában jártam döbbentem rá arra, hogy az ottani egyetemeknek és a diákoknak milyen a viszonyuk, és ebből mi következik, például a könyvtárra nézve. Az egész intézmény úgy van felépítve, hogy te befizeted a pénzt, nem is keveset (vagy NAGYON jól tanulsz, és akkor kaphatsz ösztöndíjat), ezért viszont kiemelkedő szolgáltatást kapsz, többek közütt a könyvtárban is. A rochesteri egyetemi könyvtár felújítását például úgy kezdték el, hogy koncepciópályázatot írtak ki a hallgatóknak: mit szeretnének a könyvtárban. A tervező pedig már ezen visszajelzések figyelembe vételável szervezte át a könyvtár régi és új belső tereit. Azok a diákok, akik ilyen légkörben tanulnak nem lesznek hálátlanok, ‘befutásuk’ után ilyen vagy olyan formában rengeteg mindent adományoznak: ki készpénzt, ki festményeket, könyveket, bútorokat (pl. a folyóriatolvasó polcait egy 1970-es években végzett évfolyam készíttette el évtizedekkel később) stb. Rochester viszonylag északon (télen hidegben) van, vagyis a könyvtár olyan igényeket is kiszolgál, amit más könyvtárak nem szolgálnának ki, pl. jelentős közösségi terek vannak, 24 órás nyitvatartás, bizonyos olvasótermekben lehet enni és beszélgetni (másokban persze csend van – szintén olvasói kérésre). Szóval, ha jól el van találva a szolgáltatás, ezt jól kommunikálják, akkor létrejön egy működőképes model.
A ‘ha … ‘ esetében a tanulásra még így-úgy áll az ‘akkor könyvtár’, a többihez inkább valamiféle specifikus kiegészítőt tennék: vállalkozói információk (bár nekem mint vállalkozónak eddig még nem segített a könyvtár, ehhez valamiféle sajátos tájékoztatásra lenne szükség, biztos van ilyen is valahol),
A legjobbakat!
Írta Király Péter | 2010. április 4. vasárnap, 13:28Jó, hogy felszínen tartod a témát! :-)
Bármilyen kifejezés, arculati elem (most leegyszerűsítve fogalmazva:) szlogen kerül elő, veszély, hogy egy másik fél elfordulását váltja ki. Politikusok igyekeznek ezért olyanokat mondani, mint: legyen “egyenes beszéd!” vagy: “Normális Magyarországot!”. Amivel ugyan mindenki egyetért, de nem jelentenek semmit. Az információs piac nem meglepő, de radikális változására a könyvtári identitás http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=szakadas_a_konyvtarban_–_tradicionalistak_es_modernistak és a könyvtár-imázs http://hup.hu/szavazasok/20100309/szerinted_mi_lesz_a_nyomtatott_konyvekkel_es_a_konyvtarakkal is eléggé megbomlott, többé-kevésbé polarizált. Idehaza és külföldön is. A negatív tematizálás sokkal könnyebb: cigánybűnözés, bankárkormány – egyben sokkal veszélyesebb is. És sajnos a hazai könyvtárosi kezdeményezés is van ilyen.
Ádám orosházi előadásában erősen polarizálta a könyvtárosi jövőképeket. Én kicsit finomabban fogalmaznám – már csak a kor okán is ;-) No meg a használói igényt aligha lehet lesöpörni. Ha kitapintható rétegek papírról akarnak olvasni – én mondjuk 20%-nyi Guttenberg-használóval stabilan számolnék – akkor ezt nem (vagy: sem) söpörhetjük le.
Hogy miért megy Nyugaton jobban mégis a könyvtárak átpozícionálása? Szerintem:
1. A könyvtárak jobban ki vannak téve az információs piac változásainak; mi e hatásoktól sokszor inkább elzárkózunk (az állam bácsi meg is vég sokszor), és sokszor közpénzekből még be is betonozzuk a jelen állapotot.
2. Szakmai patriotizmus: kevésbé figyeljük a (szakmai) határokon átnyúló innovációs lehetőségeket. Motívum a “partvonalon túli” vélemények megvitatás nélküli lehurrogása.
Mindezektől függetlenül nem halasztható a könyvtári stratégia, (pillanatnyilag SJ nyilatkozatából úgy tűnik, hogy pénzhiány miatt szünetel; van helyette támoptiop), a könyvtár átpozícionálása, és ennek eredményeként a vonzó üzenet megfogalmazása sem.
Írta mikulasg | 2010. április 5. hétfő, 21:29