+ az olvasod, hogy...

könyvtár

Könyvtár a nappaliban

Csak ma reggel olvastam a HWSW tegnapi cikkét, ami a Google frissen bejelentett Internet TV-jének magyar megfelelőjét, a HibridBox TV-t mutatja be. A kettő közt annyi a különbség, hogy a mienk sokkal kisebb cég, viszont már 7 éve működnek – azt hiszem, erre mondják, hogy megelőzte a korát. Ráadásul nem is az első próbálkozás, a prémium kategóriás HTPC otthoni médiacenterként állítólag népszerű azok közt, akik ezt megengedhetik maguknak.

A készülék röviden arra jó, hogy a szabadon fogható TV-adások mellett képes az internetet, mint csatornát kezelni, a rajtuk levő médiát megjeleníteni. Egyszerre működik set-top boxkét és PC-ként, de ami az igazi truváj, az a rajta levő szoftver. Ennek segítségével képes kezelni a fentebb említett tartalmakat, és ez adta az ötletet, hogy tényleg, miért is ne.

Ez egy igazán jó lehetőség lenne a könyvtári digitális tartalmak elérésére otthon, így egy amúgy is használt platformon lehetne böngészni a könyvtári állományt – kicsit úgy, mint mondjuk az iPad-en elérhető könyveket. A másolásvédelem és a fizetési lehetőség állítólag ki van rá dolgozva (és van olyan nagy amerikai kiadó, amely el is fogadta), így ezzel nem kell foglalkozni, és a kiadók is megnyugodhatnának. Szóval?

Párbeszéd

Még nincsenek hozzászólások.

Post a comment

Új bejegyzések

(Virtuális) könyvtártudományi tudásbázis
április 18, 2012
By danieltakacs
Kell-e a könyvtárosnak könyvtár?
április 17, 2012
By danieltakacs
Hazudj!
április 16, 2012
By danieltakacs
Arról, hogy hol is lett elrontva
március 21, 2012
By danieltakacs
PhD
január 20, 2012
By danieltakacs

Kategóriák